Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Nem szeretnénk, ha még egyszer az a vád érne bennünket, hogy nem szólunk időben. Magyarország a szakadék felé menetel.
„Az OECD jelentése rendkívül udvarias formában ismétli meg, amit számtalan hazai közgazdász (a kormánynál és a kormánynak dolgozókon kívül tulajdonképpen az összes) számtalan alkalommal elmondott már. Vérmérséklettől függően óvatosan vagy keményebben fogalmazva.
A diagnózis egyszerű, a recept nehezebb. A különadók fojtogatják a gazdaságot, a rezsicsökkentésen alapuló fogyasztási többletre nem lehet hosszú távon építeni, a kiszámíthatatlanság és a jogbizonytalanság visszaveti a beruházási hajlandóságot, a demokráciadeficit csökkenti a versenyképességet. Magyarország eddig azért élt túl, mert az amerikai jegybank nyomta a pénzt a gazdaságba, és a bőségben sikerült nem eszméletlen drága forrásokkal finanszírozni a magas külső adósságot. Törékeny egyensúlyunkat egy gyengébb fuvallat is felborítja. Most azonban egyre többen már nagyobb viharra készülnek.”